fernando torres, iker casillas és cesc fabregas oldala
ChAtElJ!!

 
Sergio Ramos
 
Fernando Torres
 
Iker Casillas
 
Francesc Fabregas
 
David Villa
 
Egy másik életrajz..

Iker és a Real Madrid..

A királyi gárda nagyon sokat köszönhet fiatal kapusának, aki pedig a Bajnokok Ligája döntőjében csak a kispadon kapott helyet. Az első számú portás, César sérülése után azonban Casillas állt a kapuba, és a ráadás perceiben három hatalmas védéssel megmentette a trófeát a Real Madrid számára.

Iker Casillas Fernández 1981. május 20-án született Baszkföldön, San Sebastiánban, de már tízéves korától kezdve a Real Madrid focistája volt. Fiatal korától kezdve sikereket ért el, 15 esztendősen például a híres bolíviai Tahuichi Akadémián nyert meg egy tornát. Két évvel később, 1997 nyarán a spanyol U17-es válogatottal Európa-bajnoki címet szerzett, majd a korosztályos világbajnokságon bronzérmes lett, és őt választották meg a torna legjobb kapusának. Még csak 16 esztendős múlt, amikor már a felnőtt csapatban is bemutatkozott, mégpedig nem akárhol: a Bajnokok Ligájában. A Real első két kapusa, Illgner és Canizares ugyanis sérüléssel bajlódott, így Casillas pályára léphetett a Rosenborg elleni találkozón. Ezt követően visszatért a Real C csapatába, de a korosztályos válogatottnak tagja maradt, és 1999-ben ifivébét nyert a spanyol nemzeti tizeneggyel. A Primera Divisiónban 1999 novemberében mutatkozott be, miután a tréner, John Toshack elégedetlen volt másik két kapusával, Illgnerrel, illetve Bizzarrival. Casillas megállta a helyét, így ő lett a Real első számú hálóőre, és ilyen minőségében 2000-ben Bajnokok Ligáját nyert, és bemutatkozhatott a nagyválogatottban is. Ebben az évben ő kapta az Európa legjobb ifjúsági korú focistájának járó Bravo-díjat. A legutóbbi idényben végig ő számított az első számú portásnak a Realban, és a válogatott kapuját is többnyire ő védte. A jelenlegi pontvadászatban is alapember volt a madridiaknál, de tavasszal César kiszorította őt. Casillas ennek ellenére megmaradt a válogatott keretben, és most csereként beállva bizonyította, hogy semmit sem felejtett tudásából.

 
bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
V.I.P.
 
főmenü
 
Ennyien vagyunk :)
Indulás: 2007-02-08
 
FanZone
 
VIVA ESPANA!
 
Szavazz,hogy az oldal minél jobb legyen!
Kit szeretnél még az oldalon látni?

Dani Güiza
David Silva
Xabi Alonso
Xavi
Iniesta
Santi Cazorla
Rubén de la Red
vagy valaki más? Ötletedet a Chatre írd
Senki, így is jó!
Nem érdekel.. O.o"
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
egérkövető
N
a
n
d
o
,
C
a
s
i
,
C
e
s
c
&
S
e
r
g
i
N
a
n
d
o
,
C
a
s
i
,
C
e
s
c
&
S
e
r
g
i
F
e
r
n
a
n
d
o
&
I
k
e
r
&
C
e
s
c
!
 
Frissülünk..
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU